Ezt most inkább csak magamnak írom, hogy ne dilizzek be. 

Már több, mint 2 éve, hogy G kiszállt ebből az őrületből. 

Szerintem itt kell abbahagyni az olvasást, mert nem könnyű a téma - de ki kell írnom magamból.

 *

*

*

G végül megkapta a csodaszert. Mindent és mindenkit bevetettünk akit lehetett, megkerestem a gyógyszergyártó céget, hogy bekerülhetne-e a klinikai kísérletbe. Belementek, csak annyit vártak cserébe, hogy találjunk egy orvost, aki vállalja az ezzel járó nem kicsi papírmunkát. A Lászlóban nem tudták vállalni, úgyhogy megkerestem a Kékgolyót, ahol azonnal adtak paripát, fegyvert, lovagot. Besegítettem ugyan a koordinációba, de mindent megtettek és hamarosan meg is érkezett a gyógyszer.

G ekkor már haldoklott. Lehet finomítani, de ez a helyzet. Lefogyott, durva fájdalmai voltak.

Az új gyógyszer azonnal működni kezdett. Elmúlt a fájdalom, leállt a fogyás. Nem volt mellékhatása, egyszerűen döbbenetes volt. A CT eredmények hirtelen megtáltosodtak, a daganatok elkezdtek összemenni, sok el is tűnt. Fel évig minden olyan volt, mint előtte. Boldogok voltunk, optimisták.

 Aztán persze jött a hidegzuhany, komoly közelharc árán, de adagot emeltünk. Lassan bekúsztak a képbe az ópiátok is. A Covid kellős közepén voltunk, nem volt egyszerű. Egyeztettem a nagy magyar vakcinással, KK-val - persze, oltassa csak magát. Az oltástól összeomlott. Teljesen. Az eddigi haladásnak vége lett, már csak a kilátástalanság és a fájdalom maradt. 

Az orvosa (akit én a mai napig elítélek emiatt) el akarta venni a gyógyszert, aztán újabb csaták, így végül mégis megkapta. Több hét kihagyással. 

Onnan már nem volt visszaút. 

Ami maradt az az ópiát - és egy idő múlva csak a csodában bíztunk. 

Az utolsó otthon töltött napon a kutya lefeküdt a lábához a hálószobában, ahova addig az orrát se dugta be. 

A régi orvosa bejuttatta a hospice-ba, hogy legalább a fájdalmát csillapítsák. A nővér félrehívott, hogy csak annyit szeretne mondani, hogy legyünk végig mellette, mert itt véget ér az út. Szóltam a barátoknak, családnak - csak jöttek és jöttek, hogy elbúcsúzzanak.  

Hajnali kettőkor hagyott itt minket. Az ágya mellett, a földön aludtam, felébredtem, a karomban halt meg. 

18 évet kaptunk a diagnózis után. 45 éves volt. 

Az orvosai szerint maga volt a csoda.