Mostanában sokat fogok írni. Terápiás céllal. Rendezem a gondolataimat, nem terhelek másokat az agymenéseimmel, plusz ha később visszaolvasok, jobban látom, honnan indultam, milyen hülye problémáim voltak. Segít fejlődni, gyógyulni, erősödni.

ADD

Mindig tudtam, hogy magas fordulatszámon pörgök, voltak, akikkel emiatt sehogy sem voltam képes kijönni, nekik mindig túl sok voltam, de valahogy mindig sikerült helyén kezelnem a dolgokat, post-itek, filofax, naptár, mindenféle előre beállított figyelmeztetés, sokkal több gyakorlás.

Nagyon hamar unalmassá váltak az emberek is a környezetemben - vagyis hamar kiszelektálom azokat, akiknek nem éreztem, hogy fontos helye / szerepe lenne az életemben, mert túl sok energiát szívtak le rólam. A többiekhez viszont mindig loyális voltam, vagyok. Ha egyszer valakit beengedtem az életembe, azt nem tudtam soha egy mozdulattal törölni, fontossá vált a sorsa. Felelős lettem azért, amit megszelidítettem. Túlságosan is. 

Nem voltak sokan, iszonyú rossz kapcsolattartó voltam mindig is, nem is éreztem igényét, hogy teperjek, néha összefutottam az emberekkel, és ez valahogy teljesen rendben is volt, fel se merült bennem, hogy a kapcsolatokért nekem is tennem kellene. Volt, hogy hetekig, vagy egyáltalán nem válaszoltam üzenetekre - egyszerűen kiment a fejemből. Ami vagy aki fontos volt, azt viszont elővettem. Mindig. Most is. Előfordul, hogy fél napig nem tudok válaszolni, de aki fontos, annak tudatosan jelzem ilyenkor, hogy elúsztam, majd jelentkezni fogok. Szombaton azt se tudtam, hova kapjak, annyi üzenet érkezett, én meg nem tudtam odafigyelni, úgyhogy tegnap sűrű elnézéskérésekkel telt a délutánom. Tudom, hogy ez nekem gondot okoz, ennek megfelelően extrán odafigyelek erre, ha kell, elnézést kérek, ha kell, emlékeztetőt állítok be - de aki nagyon fontos, ott szólok, hogy elúsztam, mert tudom, hogy a másik várja a válaszom.  

Tudjukki (igen, még mindig... ez még ilyen) minden kommunikációs furcsaságát az adhd-jára fogta. Ami akár igaz is lehetett volna, de mégsem. Persze beleástam magam a témába, hogy mire számítsak, menni fog-e, és akkor koppant le, hogy durván jellemző rám a hiperaktív rohangáláson kívül lényegében az összes tünete, egész gyerekkoromban ezzel küzdöttem, a post-itezés és társai automatikus reakcióim voltak a "tüneteimre". Újabb belső utazás... 

Mindig harcban álltam a világgal. Mindenki lassú volt nekem, ami nem érdekelt, azzal nem szívesen foglalkoztam, aztán persze az utolsó pillanatra hagytam. Tudom, milyen ilyen paraméterekkel élni, eszembe sem jutna bárkit is elítélni emiatt. Nekem ez a normális. Az, hogy mindent piszkálok, forgatok, birizgálok, hintázok a széken, egyszerre 4 dologra koncentrálok. Van, aki nem? Weirdo...

Nem érzem kevesebbnek magam emiatt, nem érzem, hogy ez bármiben akadályozna, nem érzem, hogy emiatt gond lenne az emberi kapcsolataimmal, nem érzem, hogy emiatt hazudoznom kellene, vagy, hogy emiatt jogom lenne bárki érzéseit figyelmen kívül hagyni. Aki fontos nekem, arra ha akarom, képes vagyok odafigyelni. Hiába vagyok feketeőves "rosszkapcsolattartó". 

Persze az adóbevallásom G csinálta, ő intézte a számlákat, befizetéseket, határidőket, figyelte a szülinapokat, figyelmeztetett ha valami esemény jött. Automatikusan ráérzett, hogy mindenkinek jobb lesz, ha ezt ő kezeli, én meg hálás voltam ezért. Szuper csapat voltunk, automatikusan kiegészítettük és segítettük egymást, ráéreztünk arra, mikor mi kell a másiknak. 

Most persze lekésem a határidőket, elfelejtem a szülinapokat, de nem érdekel. Aki/ami nagyon fontos, arra emlékszem. A többinél meg kifizetem a büntit, vagy elnézést kérek. Egyébként meg persze, széthullottam, abban, hogy megint összeszedjem magam nagyon sokat segít a tény, hogy valszeg adhd, vagyis inkább add áll a szétesésem mögött (örök hála ezért a rávezetésért!) - amit már tudatosan és fegyelmezetten, szépen a helyén tudok kezelni, és ez a tudat segít abban, hogy jobb legyek, mint valaha.